Olasz bor, magyar címke

Visszásságok jellemzik a hazai borgazdaságot, erre hívják fel a figyelmet az importtal kapcsolatos, időről időre visszatérő anomáliák is.

Világosan látszik, hogy végképp kettészakad a mezőny, és a jól menő, neves borászatoktól az ágazati szereplők többsége lemarad. Úgy tűnik, a durva borhamisítási időszakon túl vagyunk, de a kemény piaci verseny a bortermelők egy részét továbbra is sok mindenre képessé teszi, hiszen a túlélésért küzdenek.

Most újra csábítóan hat az olcsó borimportra és az ahhoz köthető ügyeskedésre (házasítgatásra, átpalackozásra, átcímkézésre), hogy az idei napfényszegény és csapadékos időjárás komoly terméscsökkenést és szőlődrágulást okozott. E helyzetben hiánypótlásként kapóra jöhetnek az olasz asztali borok, amelyek – legalábbis a különböző kimutatások szerint – az elmúlt években is több százezer hektoliteres mennyiségben „tűntek el” a hazai piacon.

Természetesen hozzánk hordós borként nem a legjobb minőségű olasz termékek érkeznek, de versenyképességüket árszempontból jelentősen növeli, hogy olyan integrált és költséghatékony nagyüzemi szőlőültetvényekről származnak, amelyeken a 15-20 tonnás hektáronkénti szőlőtermés háromszorosan haladja meg a magyarországi átlagot.
Az importárnak pedig döntő jelentősége lehet akkor, amikor kétséges, hogy a hazai szőlődrágulást itthon milyen mértékben lehet érvényesíteni a tömegigényt kiszolgáló borok árában a keresleti korlátok miatt. A nem túl előnyös értékesítési viszonyokra utal például, ha – miként a minapi hírekben szerepelt – az egyik neves Csongrád megyei borász is kivágatta „felesleges vesződséggel” művelhető szőlőültetvényeit.
E megnyilvánulás is azt mutatja, hogy a felszíni rendellenességek mögött komoly jövedelmezőségi problémák húzódnak meg.

AGROLINE