Durva szorításban: a magyar cukor kálváriája

Hosszú évtizedekig működött teljesen feleslegesen tizenkét cukorgyár, mára egy maradt, az is osztrák tulajdonban. A közép-kelet-európai blokkban mindenhol átszervezték a magyarhoz hasonlóan gazdaságtalanul működő cukoripart, csak van, ahol ésszel csinálták. A magyar piac harmadát ellátni képes kaposvári üzemtől függetlenül a hazai cukorárakat a világpiaci trendek határozzák meg, aktuálisan például úgy, hogy októbertől 20 százalékkal emelkednek majd.

Közvetlenül a rendszerváltás előtt Magyarországon 12 cukorgyár működött, pontosan ugyanannyi mint a II. világháború után. Amellett, hogy a szocialista Magyarország iparpolitikája teljes mértékben a nyugati világ trendjeivel szemben és ezáltal a lassú erózió felé ment, az iparágban dolgozók döntő többsége régen tudta, hogy ekkora számú gyár folyamatos működésére semmi szükség nincs, mégis máig tartó közfelháborodás övezi a cukorgyárak privatizációját, majd bezárását. 2011-ben egyetlen gyár működik, az osztrák Agrana tulajdonában lévő kaposvári egység, ami éves szinten termelt 105 ezer tonna cukrával a magyar piac kicsit több, mint harmadát képes ellátni, a maradék 60 százalék beszerzését különböző országokból (volt olyan év, hogy 12-ből) oldjuk meg.

Az 1989 előtt az ágazatban 5-6 ezer ember dolgozott (ma 300 fő), a magyar gyártókapacitás 500 ezer tonna körül volt, de 1991-ben, amikor a délszláv háború kitörése miatt a Jugoszláviába szerződött répa bent maradt Magyarországon, 600 ezerig is felment. Ez volt a csúcs vetésterület, 160 ezer tonna répát vetettek el, amiből 30 ezer ment volna Jugoszláviába. A plusz termelés végállomása végül a Szovjetunió volt, még óriási ráfizetés mellett is. Volt akinek nem jött be a pénze, kokszra vagy hűtőolajra cserélték végső esetben az árut, a termelők sokszor cukorral lettek kifizetve.

Az Antall kormány tézise volt, hogy a magyar élelmiszeripart minél előbb privatizálni kell, ugyanis erre a szeletre nyilván egyszerűbb volt befektetőt találni, mint az Ózdi Kohászati Művekre - magyarázza Borbély Ákos, a Cukoripari Egyesülés munkatársa. Az államháztartási lyukakat valahogy be kellett tömni, készpénzre volt szükség és az élelmiszeripar relatív fejlett volt a többi ágazathoz mérten, a 80-as években végbement fejlesztéseknek köszönhetően. "Volt egy elméleti megfontolás is, hogy a privatizált cég jobban működik, mint az állami és lassan mindenki megértette, hogy a helyzet tarthatatlan és a nem hatékonyan működő gyárakat bezárni, a megmaradókat pedig fejleszteni kell, de mindezt már nem akarta elvégezni az állam."

Tizenkettőből öt, aztán egy

A Magyar Cukor Zrt. igazgatóságának elnöke, Bráth Zoltán szerint az igazi kiindulópont 1989 és a Németh kormány spontán privatizációs törvénye volt. A cégek elkezdtek átalakulni részvénytársasággá, 1991-ben elsőként a kaposvári és petőházi cukorgyárak 30 százalékát adta el az Állami Vagyonügynökség (az ÁPV elődje) osztrák befektetőnek, az Agranának. 1991-´92-ben a francia Eridania Béghin-Say csoport megszerezte a mátravidéki, a szerencsi és a szolnoki cukorgyárat és még ugyanabban az évben a francia-angol tulajdonban lévő Eastern Sugar megvette a kabai gyárat. Megmaradt az 5 legkisebb: Ács, Ercsi, sárvár, Mezőhegyes, Sarkad, akikkel az állam nem tudott mit kezdeni. 1993-ban az a döntés született, hogy a megmaradt gyárakat magyar befektetőknek adják el. Az 5 gyár menedzsmentje és 59 termelő összeállt és egyedüli pályázóként megszerezte az 5 gyár 51 százalékát, amivel 1993 decemberében lezárult a magyar cukoripar privatizációja. Az 5 gyár összevonásra került és 1995 januárjától Magyar Cukor Zrt. néven működött tovább, brutális tőkehiánnyal. Az akkori vezetés 4 milliárd forintot szeretett volna kapni az államtól, de a Bokros-csomag intézkedéseinek kellős közepén, nem túl meglepően, erről szó sem lehetett. Az állam engedélyével végül eladták a társaságot az Agranának, akinek így 7 gyára lett és aki ahogy megvette őket, kettőt rögtön továbbadott az Eastern Sugarnak.

1997-ben bezárták Ercsit, Mezőhegyest, Sarkadot, Selypet, 1999-ben Sárvárt, 2001-ben Ácsot, 2003-ban Hatvant és beállt az 5 gyáras modell, ami mindaddig élt, amíg az Unióba való belépés után az EU a szerkezetátalakítási programját el nem indította.

Az Uniónak a WTO egy határozata miatt kötelezettségvállalása volt arra, hogy leállítja az exporttámogatási programot. A kvótacukor termelés ugyanis Európában magasabb volt, mint a belső fogyasztás, egy része exportra ment, amibe évente fél milliárd eurót fektetett az EU és ezáltal a világpiaci árakat jelentősen letörte. Emiatt Brazília, Thaiföld és Ausztrália beperelte, az Unió pedig veszített. Hogy a WTO tárgyalások során jó pontokat szerezzen az Unió, a legkevésbé fejlett országok felé olyan kereskedelmi koncessziókat akart adni, aminek egyik kiemelt terméke a cukor. Akkor azt gondolták, hogy ezek az országok évente 3-4 millió tonna exportra képesek (azóta kiderült, hogy ez inkább 1-2 millió tonna) és a EU-nak ezzel arányosan kell csökkentenie a belső termelést. A kettő eredője volt egy 5 millió tonna kvótacsökkentési célkitűzés, és ennek volt eszköze a szerkezetátalakítási program 2005 és 2007 között.

Bráth Zoltán szerint két út volt az EU előtt: kötelez minden cukorgyárat, hogy 20 százalékkal csökkentsék a kvótáikat, vagy megfinanszírozza a gyárbezárásokat, ami azt jelenti, hogy magasan tartja a cukorárat 4 évig, és az így befolyó adókból kárpótolja az adott gyárakat, termelőket és államot. "Így volt 3 év, amikor be lehetett zárni gyárat és egy csökkenő tendenciájú pénzt adott ezért az Unió." Magyarország végül úgy döntött, hogy a kvótavisszaadást választja, ami legalább minimális túlélési esélyt biztosít.

Visszatekintve, az ágazat komolyan vette a reformban kitűzött paramétereket, mármint a cukor ár csökkentésére vonatkozókat, amivel igazándiból semelyik cukorgyárnak nem lett volna esélye, és nem csak Magyarországon - mondja Bráth Zoltán. "Akkor még a világpiaci helyzet ezt alátámasztotta, mindenki tudta, hogy Brazília bármikor képes Európába minimális összegért cukrot szállítani. Az elmúlt 5 évben ez abszolút megváltozott és most úgy tűnik, hogy 500 euró alatt nem lehet megtámadni az európai piacot. Nyilván, ha ezt akkor tudjuk, senki nem rohant volna gyárat bezárni, de az akkori pszichózis nagyon erős volt. Az Eastern Sugar egyébként az összes gyárát bezárta. Az már a mi személyes tragédiánk, hogy az ország legjobb gyára pont az ő tulajdonukban volt."

A végső konklúzió az lett, hogy akkor van esélye a magyarországi cukorgyártásnak, ha a kvótának az 50 százalékát visszaadjuk és 200 ezer tonna gyártása folyik, a termelők pedig kapnak 5 évig 11 euró támogatást a répatermelésre, amiből 7-et áll az Unió, 4-et pedig a költségvetés. Az addigra kétszereplősre változott magyar piacon az Agrana és a Nordzucker is úgy döntött, hogy egy-egy gyárat hagy meg, a kaposvári és a szerencsi egységeket, ahonnan 200 ezer tonna cukor kerülhet ki és ami a magyar piac 60 százalékának ellátására elég. 2008-ban, amikor ez a döntés megszületett, óriási viták voltak a termelőkkel, ugyanis közülük nagyon sokan abban voltak érdekeltek - az EU-tól várt plusz pénzek okán -, hogy a gyárak bezárjanak - mondják a szakemberek.

A Magyar Cukor tulajdonostársa, az Agrana viszont maradni akart és ezért azt mondta, hogy ha a répának az 50 százalékát összeszedi a Magyar Cukor, megtartja a gyárat és majd a következő években helyreáll a termelési kedv. Ugyanezt a Nordzucker nem vállalta be és bezárták a maradék egy gyárukat.

Borbély a könnyebb megértés érdekében igyekszik hozzátenni, hogy ha egy évet fut egy cukorgyár, úgy, hogy nincs meg a cukra, akkor nem csak azt bukja, hogy kisebb a kapacitás kihasználtság, hanem a kvóta után fizetendő (kilónként változó mértékű 30- 45 forintos) szerkezetátalakítási illetéket is. Tehát amikor a Nordzucker bezárt, azon két lehetőség közül választhatott, hogy bevállal egy óriási bukást, ami szám szerint, egy 20-30 százalékos kihasználtság mellett azt jelentett volna, hogy 70 ezer tonna cukor illetékeként befizet 3 milliárd forintot, anélkül, hogy emögött ténylegesen lenne áru, plusz a kapacitás kihasználatlanság miatt a fix költségeit (plusz 1-2 milliárd), vagy kiszáll, amiért még pénzt is kap. És ha ez a következő évben újra megtörténik, akkor ugyanezt megismétli.

A jelen kiszolgáltatottsága

Jelenleg 300 ezer tonna körüli a magyar fogyasztás, ebből 105 ezer tonnát gyárt itthon a Magyar Cukor. "Mivel a fogyasztás harmadát gyártjuk csak, nagyon ki vagyunk téve a világpiaci áraknak, ami látszott is idén áprilisban, amikor 400 forint volt egy kiló cukor ára. Ha valaki alapít egy kft-t vagy bt-t, onnan hozhat cukrot a magyar piacra, ahonnan akar és annyiért adja el, amennyiért akarja. Azt mondjuk mindenki elfelejti megemlíteni, hogy előtte 2008-tól Magyarországon volt a legalacsonyabb cukorár az egész Unióban, mivel mindenhonnan ide döntötték a felesleges cukrot, szinte bármilyen áron. Aztán a világpiaci árváltozás után az importőrök elkezdték ezeket az árakat érvényesíteni. Mindig is kiszolgáltatottak leszünk, de ha a világpiaci árak magasak, akkor időszakosan jól is járhatunk" - mondja Bráth.

Borbély Ákos hozzáteszi, hogy stabilabb lenne, ha az egész piacot itthonról látnánk el, az eddig egyébként nem nagyon jellemző ingadozásokat tudnánk tompítani, de a trendek azért begyűrűznének. A tavaszihoz hasonló emelkedést viszont jobban lehetne védeni, már csak azért is, mert sokan azt hitték Magyarországon, hogy nincs cukor és azért vannak magasan az árak.

Az elnök szerint egy új gyár nyitása Magyarországon komoly nehézségekbe ütközne. "Drukkolok neki, de nehéznek tartom. Esetleg a magyar állam tehetné meg, mondjuk munkahelyteremtés céljából és nagyon nagyon hosszútávra tervezve. A becslések arról szólnak, hogy egy 100 ezer tonnás gyár, amit már érdemes megépíteni, 60-80 milliárd forintba kerül és jó esetben az értékesítésből évente 2-3 milliárdos eredményt lehet csinálni. Emellett biztosítani kell, hogy legyen a gyárnak 7-800 ezer tonna répája, ami megint egy nagyon nehéz dolog. A mostani egy működő gyár 900 ezer tonnára szerződött az idén az egész országban, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy valaki még egyszer ennyit össze tudna szedni" - fogalmazott Bráth Zoltán.


PRIVÁTBANKÁR