Cukorgyárat építenének maguknak a rábaközi gazdák

A hazai piacra és az unión kívüli országokba akarnak cukorrépát termelni a rábaközi gazdák, akik egy gyár megépítését is fontolgatják. Az EU-csatlakozás előtt tucatnyi gyárban félmillió tonna cukor készült évente, ma egyetlen gyár működik, 105 ezer tonnás termeléssel.

– A szaktárcánál azt mondták, hogy a kiosztott kvóták miatt 2014-ig kevés mozgástere van a kormánynak, az agrárközgazdász Raskó Gyuri meg azt üzente, felejtsük el az ötletet – számolt be Csornán a minap a gazdáknak Szarvas Béla, a Korona Vagyonkezelő Szövetkezet koordinációs igazgatója arról: lobbizásuk során mire jutottak eddig azzal az elképzeléssel, hogy Kapuváron a répatermelők felépítenének egy új cukorgyárat. Ennek ellenére arra biztatta az egybegyűlteket: szövetkezzenek. A Rábaközben jó a termőterület, van termelési tapasztalat, az ország meg 200 ezer tonna cukrot importál évente, volna tehát belső piac is. A kvótát pedig az erős, átgondolt akarat és összefogás láttán a kormány segítene visszavásárolni. Ha pedig nem most, akkor alapos előkészítést követően 2014 után megvalósulhatna a szándék – magyarázta a közgazdász.

A zöldmezős gyárépítés ötlete Kiss M. Vince gazdálkodótól származik. Tulajdonosai ugyanis rábízták az egykori kapuvári lengyár 35 hektáros területének a gondozását. Ott gondolta felépíteni az új üzemet, melyben a környéken termelt répát dolgoznák fel. Ehhez persze fel kellene éleszteni a petőházi cukorgyár megszűnése után haldokló répatermelést a Rábaközben.

Az összejövetel szervezője a győrsövényházi Németh Zoltán volt, aki szerint többről van itt szó, mint egy cukorgyárról. – Két évtizeddel a rendszerváltás után a magyar gazdáknak el kell sajátítaniuk a szövetkezés képességét és saját érdekeik határozott védelmét – jelentette ki. Szerinte remek példa az élelmiszerpiac magyar szereplőinek az összefogására, hogy olyan étkezési jegyeket bocsátottak ki a térségben, melyeket a kis boltokban, nem pedig a nemzetközi hálózatok üzleteiben lehet beváltani, ahol egyébként is elenyészően kevés a magyar termék.

A Magyarok Szövetségének vezetője, Benis Miklós pedig harmadik országos gyűlésük jelszavával a nemzeti önellátást szorgalmazta az egész Kárpát-medencében. – Nem Trianont kell siratni – mondta –, hanem gazdasági együttműködést kell kialakítani a határon túli magyar gazdákkal is.

– Előbb meg kellene szervezni a cukorrépa-termelést, s ha az már kialakult, akkor foglalkozzunk a gyárépítéssel – tanácsolta az egyik résztvevő, visszatérve az eredeti gondolatra. Ebben nagy egyetértés mutatkozott, ott csaptak össze a vélemények, hogy mekkora termésátlagot irányozzanak elő, mekkora kapacitással érdemes működtetni egy cukorgyárat, s milyen piacokat célozzanak meg. Volt, aki 30-40 ezer tonna kapacitást emlegetett, mások szerint száz alatt el sem érdemes kezdeni. Egy hozzászóló pedig a termésátlagot 600 mázsában határozta meg, mondván, ennél kevesebbel az unióban versenyképtelenek maradunk.

Szavaikra a Magosz egyik alelnöke, Fenyőházi Tibor replikázott. – Ne legyünk megalomániások, a nagy termésátlag csak az egészségtelen műtrágyázással érhető el, nekünk nem erre van szükségünk – fejtegette. Azt javasolta, hogy a szállítási költségek miatt csak annyit dolgozzanak fel, amennyit 50 kilométeres körzetben meg tudnak termelni.

– Mindenekelőtt találjuk meg a piacainkat – sürgette Lengyel Ferenc, az osztrák tulajdonban lévő dunakiliti konzervüzem igazgatója, akinek a felszólalása némiképpen meglepetést keltett egy olyan fórumon, ahol mindvégig a magyarokat leigázónak, gyarmatosítóknak nevezték a külföldi feldolgozó cégeket, s a multinacionális üzlethálózatokat. Az igazgató persze nem ok nélkül kért szót. – A cukor tonnáját 825 euróért vesszük, s még örülünk, hogy hozzájutunk egyáltalán – panaszolta. – Ma éppen a szerbektől sikerült beszereznünk négy kamionnal. Tőlük könnyebb vásárolnunk, mert még nem uniós tagok. Komolyan mondom: a KGST szervezettebb volt, mint az Európai Unió –fogalmazott keményen.

A gazdák egyébként elsősorban a hazai piacra termelnének, illetve az uniós kvóták miatt az európai közösségen kívüli országokba szállítanák a cukrot.

Még a fórum előtt beszélt tudósítónk Mádl Antallal, a kétezer hektáron gazdálkodó szanyi Dózsa Zrt. elnök-vezérigazgatójával, aki szintén részt vett az összejövetelen. – Az a nagy baj, hogy a födterületeket szétszabdalták, az eszközeinket eladtuk, vagy elavultak – magyarázta. – Márpedig legalább 10-12 ezer hektár répaföld termése kellene ahhoz, hogy gazdaságosan üzemeljen egy gyár, melyet állami támogatás nélkül képtelenség megépíteni. Esélyünk csak akkor van, ha az állam úgy gondolja, hogy érdemben segít a tönkretett magyar élelmiszeripar újraélesztésében Magyarországon.

A résztvevők hétfő este eldöntötték, hogy megalakítják a szövetkezetet, ennek előkészítésére létrehoztak egy bizottságot.

Eltűnt épület

A térségben korábban két cukorgyár működött: a Győrhöz közeli, de már Komárom-Esztergom megyei Ácson, valamint a Sopron melletti Petőházán. Utóbbi településen 2007-ben szűnt meg a termelés. A 128 éven át működő gyár épületét lebontották. Ácson áll az épület, különböző kft.-k irodáit, helyiségeit alakították ki benne.

Cukorrépát 1999-ben mintegy 10 ezer hektáron termeltek Győr-Moson-Sopron megyében. A rendszerváltás előtt ez 2-3 ezer hektárral lehetett több a szakemberek szerint. Jelenleg a megyében 1350 hektáron termelnek répát.

A cukorárak ugyanúgy alakultak a térségben az elmúlt időszakban, mint Budapesten és az ország más pontjain: vagyis drasztikusan emelkedtek. Azt nem tudják még a gazdák, hogy ők mennyivel olcsóbban termelnének, még nem tart ott a szervezkedés, hogy számításokat lehetett volna végezni.
Két évig esély sincs az elindulásra

Korántsem biztos, hogy csak a termelők akaratán múlik, nyílik-e cukorgyár egy-két éven belül Magyarországon. A cukorpiac ugyanis változatlanul szigorúan kvótákhoz kötött.

Fischer Béla, a Cukor Terméktanács elnöke úgy véli, a mostani cukorszabályozás ideje alatt, vagyis 2013-ig nem jöhet szóba egy újabb termelőkapacitás megnyitása. Azonban 2014 után minden lehetséges, hiszen változik a közösség agrárpolitikája és arra is van esély, hogy a termelés kvótákhoz kötését eltörlik. De ha sikerül is megszerezni Brüsszel áldását, még mindig kérdés, honnan lesz százmilliárd forint, amennyibe nagyjából kerülne egy zöldmezős cukorgyár. Ahogy arra is választ kell találni, miként tudnak a magyar termelők versenyezni a nyugat-európai gazdálkodókkal, akik a Kárpát-medenceinél hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedvelő növényt sokkal hatékonyabban tudják előállítani. Sokat elmond a magyar termelők versenypozíciójáról, hogy Magyarországon a cukorrépa 2009/2010. gazdasági évtől érvényes, tonnánként 26,29 eurós minimálára nagyjából az 1999–2002 közötti időszakban fizetett felvásárlási átlagárnak felel meg.
A leépülés másfél évtizede

A közelmúltban megduplázódott a kristálycukor bolti ára, ami nem csak Magyarországra volt jellemző, szerte Európában többet kell fizetni a cukorért, mint egy éve. A kialakult árak megütötték a cukorból megélők ingerküszöbét: Kapuváron és Mezőhegyesen is felmerült egy új gyár építése, míg az egyetlen hazai gyárunkban, a kaposváriban fejlesztésbe fognak.

A cukordrágulást az uniós cukorreform okozza. Öt éve Brüsszel a cukorárak miatt elégedetlen fogyasztók és a WTO nyomására a termelés támogatása helyett a répatermelők védelmében működtetett cukorrezsim szakaszos felszámolása mellett döntött. A Magyarországra is kötelező direktívák nyomán sorra zártak be a gyárak – emlékezett a fél évtizede történtekre Fischer Béla, a Cukor Terméktanács elnöke.

Az uniós csatlakozásunk előtt még félmillió tonna körüli cukor készült a tucatnyi magyar gyárban. Az itthon maradó cukor fele zacskókban, zsákokban a lakossághoz került, a másik felét az élelmiszeripar dolgozta fel. Az akkori időszakban nagy felvásárló volt a bor-, üdítő-, konzervipar. A maradékot exportálták. A csatlakozás egyik nyertesének a cukorágazatot tartották, hiszen a hazai 300-320 ezer tonnás fogyasztásnál jóval több, 400 ezer tonnás termelési kvótát sikerült szerezni. Az export nagyon jó üzlet volt, hiszen hosszú időszakkal számolva legalább 50 százalékos támogatás mellett lehetett értékesíteni. Mára a termelést korlátozó reform és az önkéntes kvótavisszaadás nyomán 13 ezer hektárnyi répára és az egyetlen hazai, a kaposvári cukorgyár termelésére, 105 ezer tonnára olvadt a produktum – a többi cukor külföldről, zömében az EU-ból érkezik.

Az iparág elsorvasztása nem csak ehhez az időszakhoz köthető, hiszen az 1996-ig tartó privatizáció során a gyárakat egy francia, egy angol–francia és egy osztrák vállalkozás vette meg. Aztán 2001-ig „racionalizálási okokból” öt gyárat bezártak. A kapacitás tovább csökkent, így 2003-ra öt gyár maradt, majd 2006 után következett a cukorrezsim reformja miatti utolsó gyárbezárási hullám. Fischer Béla úgy emlékezik, hogy a reformra azért került sor, mert ettől remélték, hogy a világpiacon egyre alacsonyabb cukorárak a mesterségesen magasan tartott árairól híres közös piacon is megjelennek. Lényegében a fogyasztók és a támogatási büdzsét finanszírozók támogatták addig a répatermelőket.

A reform eredményeként aztán az összeurópai 18 millió tonnás kibocsátás 16 millió tonnás termelési kapacitásra és a kvótákkal szabályozott 11-12 millió tonnás kristálycukor-termelésre csökkent (nem számolva ide az ipari cukrot). Brüsszel tonnánként 520–730 euróval honorálta a kibocsátás csökkentését, amin a gyárak és a termelők osztoztak. Magyarországon a répatermelők egy része 2008-ban nem volt hajlandó szerződést kötni a gyárakkal, inkább választották az egyszeri, a kvóta visszaadása után járó pénzt. A termelők hiányában ekkor szűnt meg a szolnoki, a szerencsi és a petőházi gyártás. A gyárakat leszerelték, a gépeket elszállították. Időközben átalakult a magyar cukorfogyasztás szerkezete is, mert az ipar egy része átállt a kukoricából készíthető izocukorra. Szabadegyházán működik az évente egymillió tonna kukoricát fogadó Hungrana Kft., Európa legnagyobb izocukor-előállítója, ahol évente több mint 200 ezer tonna izocukrot állítanak elő, ami az unió termelésének harmada.

NÉPSZABADSÁG